A Bios és beállításai

A
BIOS, ami a Basic Input/Output System (tükörfordításban:
alapvetõ bemeneti-kimeneti rendszer) rövidítése, a számítógép
idegrendszere. Fontos, és tulajdonképpen nélkülözhetetlen eszköze a
PC problémamentes mûködésének: minden ehhez szükséges
feladatot ellát, kezdve a cache és lemez-elérésektõl, az IDE
vezérlõn és a rendszer idõzítésén át egészen a
soros/párhuzamos portokig. A BIOS az, ami mûködésbe lép a számítógép
bekapcsolásakor is; "õt" látjuk elsõként a képernyõn,
mielõtt betöltené az operációs rendszert.

Minthogy
a BIOS ily fontos része a PC-nek, nem árt tisztában lenni beállításaival,
azaz hogy miként lehet vele beleszólni a mûködésbe. Az évek során
persze egyre több és több opcióval gazdagodott: napjainkban
automatikusan detektálja a meghajtókat és egyszersmind a rendszer
valamennyi kártyáját, perifériáját is a plug and play-nak hála,
valamint ellátja az áramfelvétel szabályozását is. Mindezt annak érdekében,
hogy minél több terhet vegyen le a felhasználóról: ne kelljen annyit
bíbelõdnie a sokszor hireoglifikusnak tetszõ kapcsolókkal.
Mindazonáltal kétségtelen, hogy így is gyakran van szükség a
felfedezésére. Különösen igaz ez akkor, ha szeretnénk a legtöbbet
kicsikarni számítógépünkbõl: ez esetben a BIOS kell legyen második
anyanyelvünk... 

Alapok

Mint
említettük, a BIOS nélkülözhetetlenül lényeges a PC mûködési
metódusában. Tulajdonképpen keretet ad ahhoz, hogy a gép képes legyen
lefuttatni, kezelni a további programokat. Elõször is ellátja a
POST (Power On Self Test - "rendszerindításkori
önellenõrzés") feladatait, amit minden egyes újraindításkor
elvégez, s célja, hogy meggyõzõdjön a számítógép egészének
hibátlanságáról, mintegy megakadályozva, hogy az alkatrészek
esetleges hiábi csak a munka során bukkanjanak fel és okozzanak
gondokat (jó példa erre a memória: a POST, ha engedjük neki a teljes
vizsgálatot, már az elején kiszûri a legapróbb gondot is, míg
ha ezt nem tenné, akkor meglehetõsen váratlanul érne, amikor az
operációs rendszer minden elõzetes figyelmeztetés nélkül - elérve
a hibás címtartományt - lefagyna); illetve a speakeren keresztüli
hangjelzések révén tájékoztatni képes, hogy valószínûleg hol
a probléma, amennyiben már képet se kapnánk a monitoron.

A
BIOS tevékenysége azonban eredetileg nem korlátozódott pusztán arra,
hogy az indításkor felkutassa a problémákat és megadja az alapvetõ
mûködési paramétereket. Mindvégig megbújt az operációs
rendszer hátterében; tulajdonképpen úgy is megközelíthetnénk a kérdést,
hogy az operációs rendszer a BIOS egyszerûsített kezelõfelülete
volt. Ez természetesen erõs túlzás, hisz maga a
Linux/Unix/Windows/OS/2, stb. is ugyanolyan elengedhetetlen tartozéka a
PC-nek, de semmit sem tett, illetve nem tudott tenni a BIOS nélkül.
Amikor ugyanis például leütünk egy billentyût, a processzor meghív
egy megszakítást, hogy kiolvassa azt (magyarán hogy megtudja, mit is
nyomtunk le); a megszakításokat azonban a BIOS kezelte és rendezte el (és
ez ugyanúgy mûködött valamennyi másik periféria esetében is) -
a baj ezzel az, hogy a mai operációs rendszerek többsége már megkerüli
a BIOS-t... Ezzel a módszerrel a CPU egyébként számos feladatot képes
párhuzamosan ellátni, természetesen tekintettel a többi hardveregységre
is.

A
BIOS fogalmát gyakran összekeverik a CMOS-al, s úgy gondolják - tévesen
-, hogy a kettõ egyet és ugyanazt jelenti. Valójában azonban a
CMOS (Complementary Metal Oxide Semiconductor
- "kiegészítõ metál-oxid félvezetõ") egy 64 bájt
méretû RAM, mely a BIOS mûködéséhez szükséges beállításokat
tartalmazza. Egy apró integrált áramkörben (másnéven IC-ben) található
meg az alaplapon, egy elem társaságában, mely a szükséges áramot
generálja. Az újabb PC-kben NiCad elemet alkalmaznak e célra, mely
folyamatosan újratölti magát, míg a számítógép be van kapcsolva; a
régebbiekben azonban egy olyan szabványos példányt használtak,
amelyiket ki kellett cserélni, ha elfogyott az energiája. Mindkét
esetben egyszerû a CMOS tartalmának törlése, hiszen csak le kell
kapcsolni az elemrõl - ennek fõleg akkor van értelme, ha a
tartalma, magyarán a BIOS beállításai megrongálódtak, vagy hibásan
lett eleve konfigurálva. Természetesen az újabb alaplapoknál még
ennyi dolgunk sincsen, hiszen általában található rajtuk egy jumper,
amelyik kifejezetten eme feladat elvégzésére szolgál, néhány
pofonegyszerû mozdulat segítségével.

 

Beállítások

Tehát
szükség van a BIOS felhasználó általi finomhangolására - ennek eszköze
a Bios Setup, mely rendszerindításkor általában a DEL vagy ESC
billentyûvel érhetõ el, de természetesen vannak extrém
kombinációs megoldások is. Ennek révén egy menübõl variálhatjuk
az elérhetõ funkciókat, és ezáltal befolyásoljuk, hogy a BIOS
miként szabályozza a chipsetet. Ez azonban messze nem olyan egyszerû,
mint amilyennek tûnik. A számítógép fejlõdésével, az újabb
és újabb technológiák megjelenésével ugyanis a BIOS-nak egyre több
és több feladatot kell ellátnia, növekvõ mennyiségû
hardveregységet felismernie és kezelnie. Ennek köszönhetõen a Setup
igencsak megterebélyesedett, és tele van olyan kínainak tûnõ
fogalmakkal, lehetõségekkel, melyeket sokszor a szakemberek sem értenek.
Ezért mi még csak nem is feltételezzük, hogy az alábbiakban sikerül
teljes képet nyújtani, de remélhetõleg segítünk egy kicsit a tájékozódásban.

A
legalapvetõbb dolgokról csupán néhány szót. A BIOS Setup-ba
rendszerindításkor léphetünk be, a videókártya inicializációja után,
amikor a kép alsó és/vagy felsõ részén megjelennek az azonosító
kódsorok, a jobb fölsõ sarokban egy apró kép, és a POST - beállítástól
függõen gyorsan vagy lassan - leszámlálja a memóriát. Ekkor
nincs más teendõnk, mint leütni az e célt szolgáló billentyût:
ez általában az ESC, néha az F1, de természetesen kismillió egyéb
variáció is van (például CTRL+ESC, sõt, néha még CTRL+ALT+DEL
is). Ekkor megjelenik elõttünk rendszerint kék hátteren a menü,
és nincs más dolgunk, mint beleásni magunkat a lehetõségekbe...
Ha végeztünk, akkor két lehetõségünk van: Quit And Save
Changes (azaz kilépés a változtatások elmentésével) és Quit
Without Saving Changes (magyarul kilépés az esetleges választások
elveszejtésével, figyelmen kívül hagyásával).

Még
mielõtt belevágnánk, szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a
kedves olvasó háromféle jelzéssel találkozhat az egyes opciók elõtt.
A ?
olyan funkciók elõtt található meg, melyek beállítása abszolút
az adott gép felépítésének, illetve a felhasználó kénye-kedvének
függvénye. A +
arra utal, hogy a tárgyalt lehetõséggel mindenképp érdemes
foglalkoznunk, sõt, a csak két alternatívát (Enable/Disable)
felkínáló opcióknál egyben azt is jelenti, hogy lehetõleg
kapcsoljuk be (Enabled). A -
jel pedig olyan esetekben jön elõ, amelyekben az ajánlott mód a Disabled.

 

Standard
Setup

Nevébõl
is adódik: ez a legalapvetõbb rész. Itt olyan opciókat találunk,
melyek beállítása abszolút nélkülözhetetlen vagy legalábbis célszerû
a PC mûködéséhez.

?
Date (mm:dd:yy) (Dátum) és Time (hh:mm:ss) (Idõ)

A rendszer dátumának és idejének megadása.

?
Hard Disks (merevlemezek)

Rendszerint ez egy kis táblázat formájában jelenik meg, amely mutatja
az összes installált IDE merevlemezt és a hozzájuk tartozó beállításokat.
Ezt általában Auto-ra állítják, ami azt jelenti, hogy a BIOS
automatikusan detektálja a megfelelõ paramétereket. Némely
BIOS-ban (fõleg a régebbiekben) azonban szükség lehet a sajátkezû
konfigurálásra (User mód). Összesen tehát három alternatívánk
lehet: a már ismeretett Auto, a None (azaz nincs winchester
a számítógépben az adott IDE csatotnán), és a User. Utóbbi
esetében a következõkre kell figyelnünk:

· 
Size (méret): ezt általában a BIOS maga határozza a
fejek, szektorok és cilinderek száma alapján;

· 
Cylinders: a merevlemez cilindereinek száma - általában
megadják a winchester cimkéjén;

· 
Heads: a merevlemez fejeinek száma - szintén meg szokták
adni a merevlemez cimkéjén.

· 
Write precompensation: a legújabb meghajtókon nem nagyon
használják; régebben célja az volt, hogy összeegyeztesse azokat a
merevlemezeket, melyek trackenként azonos számú szektorral
rendelkeztek, beleértve mind a külsõ és belsõ trackeket.
Az SCSI meghajtókon ezt -1-re kell állítani, az IDE felületûek
esetében azonban ezzel nem kell sokat törõdni, mert meghatározása
automatikus;

· 
Landing zone: ismét egy, a régebi idõkbõl
visszamaradt emlék: olyan merevlemezeken használták, amelyik nem
rendelkezett az "auto-parking" funkcióval; mivel azonban ez
egyetlen mai meghajtóra sem áll, elég nullára állítani;

· 
Sector: a szektorok száma trackenként; ugyancsak fellehetõ
a merevlemez cimkéjén.

?
Floppy Drive A

Az A meghajtó típusát adhatjuk meg. A legáltalánosabb beállítás
1.44M, 3.5", de elõfordulhat más felállás is.

?
Floppy Drive B

Ugyanaz igaz, mint a Floppy Drive A esetében. Ha csak egy hajlékonylemez-meghajtónk
van, állítsuk None-ra (azaz nincs).

?
Primary Display / Video

A videókártya típusa. Rendszerint VGA. Ha két videókártyával
rendelkezünk, az elsõdleges megjelenítõt használjuk ennek
beállítására.

?
Keyboard

Ha nincs installált billentyûzet, ez az opció adja meg a BIOS-nak,
hogy ugorja át a POST-ban annak ellenõrzését. Ez különösen
olyan számítógépekben használatos, mint például a szerverekben,
amelyek elindíthatók billentyûzet nélkül.

?
Halt On

Utasítja a BIOS-t, hogy mely hibákat hagyja figyelmen kívül a POST során.
Például, ha azt akarjuk, hogy a rendszerindítás folytatódjék, akár
talál hibát a billentyûzet ellenõrzésekor, akár nem, állítsuk
ezt "All, but keyboard"-ra, azaz "Mindenféle [hiba esetében
álljon meg], kivéve a keyboard-ot".

 

 

Advanced
Settings

Ez
az a része a BIOS-nak, ami a legtöbb ember számára kínainak hat. A
legérdekesebb funkciók számottevõ része itt található. Ezeket
vesszük most sorra az alábbiakban. Ne felejtsük, hogy a BIOS chipünk márkájától
és gyártási évétõl függõen ennél kevesebb vagy több
lehetõség is lehet, és ez az ezt követõ további témakörökre
is egyaránt igaz lesz.

?
Virus Warning

Ha képes rá a BIOS-unk, ez szabályozza a vírus-detektálási képességeit.
Hogy aktiváljuk-e vagy nem, ez teljesen rajtunk múlik. Az Award BIOS
most a Trend módszert alkalmazza, úgyhogy talán ehhez is találunk beállítási
lehetõséget.

-
Typematic Rate Programming

Ajánlott beállítás: kikapcsolva, ugyanis a billentyûzetünknek képes
kell lennie magának kezelnie. Ha mégsem, két dolgot kell megadnunk. A Typematic
Rate Delay határozza meg, hogy amikor lenyomva tartunk egy billentyût,
mennyi idõt várjon a rendszer, mielõtt a gombnak megfelelõ
értéket elkezdi megismételni. A Typematic Rate (Chars/Sec) pedig
azt definiálja, hogy milyen gyorsan végezze az érték megismétlését
újra és újra, amíg lenyomva tartjuk a billentyût. Állítsuk,
amire csak akarjuk. A 15 jó, a maximum általában 30.

-
Above 1MB Memory Test

Ez szabályozza, hogy a POST ellenõrizze-e induláskor az egész
rendszermemóriát hibák után kutatva. Ugyanezt elvégzi a DOS Himem.Sys
drivere is (kivéve, ha a testmem: off kapcsolóval ezt letiltjük),
amit azonban Windows 95/98 alatt már nincs sok értelme használni. Ez a
mûvelet meglehetõsen idõigényes, ráadásul minél több
memóriánk van, annál hosszabb, ezért nem érdemes alkalmazni (természetesen
szerverekben például sosem ártanak az efféle nehézkes, ám utóbb talán
megfizetõdõ óvatosságok).

?
Memory Tick Sound

Azt szabályozza, hogy a rendszer kísérje-e hallható kattogással a memória
számlálását rendszerindításkor.

+
Memority Parity Error Check

A kérdés: felderítésre kerüljenek-e a memória hibái? Az ellenõrzést
úgy úgy végzi, hogy megvizsgálja az adatok kilencedik bitjét, ami egy
parity érték. A parity bit az összes bit összeadásával születik
meg, tehát a végeredmény páratlan. Ha azonban mégsem (tehát a szám
páros), akkor a rendszer meghív egy Non-Maskable megszakítást
(másnéven NMI-t) és leáll. Néhány alaplapon ez a funkcó
kikapcsolható, azonban ajánlott aktiválni a biztonság kedvéért
(nincs semmilyen negatív vagy lassító hatással a rendszer mûködésére).

?
Wait for F1

Megadja, hogy amennyiben hibát észlel, a rendsze töltõdése leálljon-e
addig, amíg a felhasználó lenyomja az F1-et (kvázi jelezve, hogy
vette-e az üzenetet). A Disable ajánlott a gyorsabb indításhoz,
illetõleg a fájl-szervereknél, de az Enabled biztosítja,
hogy minden esetleges hibajelzést látni fogunk.

?
Boout Up NumLock Status

...aktiválódjon-e a NumLock rendszerindításkor vagy ne (ez - akármilyen
apróságnak, sõt tán mulatságosnak is tûnhet - fontos
szempont lehet például azok esetében, akik például magyar billentyûzetet
használnak és a nullát a keypadról érik el, ami azonban csak akkor
lehetséges, ha a NumLock aktív; sokak számára kényelmi szempont
lehet, hogy a bekapcsolásával ne kelljen külön foglalkozniuk).

+
Numeric Processor Test

Ha matematikai coprocesszorral ellátott processzorunk van (ami igaz
minden mai CPU-ra), akkor kapcsoljuk be. Enélkül ugyanis a rendszer
figyelmen kívül hagyja az FPU-t, látványosan csökkentve a teljesítményt.
Disable csak akkor ajánlott, ha régebbi processzorunk van FPU
vagy coprocesszor nélkül (ez is egyike a régmúlt emlékeinek, ma már
nem sok haszna van és nem is nagyon szokták feltüntetni az újabb
BIOS-okban).

-
Floppy Drive Seek At Boot

Ha Enabled, akkor a gép a bekapcsolás után felpörgeti a hajlékonylemez-meghajtóinkat,
mintegy ellenõrzésképpen. Hátránya, hogy lassú és ráadásul
feleslegesen dolgoztatja egységinket. Célszerû ezért deaktiválni,
amivel gyorsabb rendszerindítás érhetõ el és talán a meghajtóink
is tovább élnek...

?
Boot Sequence

A kérdés: milyen sorrendben vizsgálja át a BIOS legkülönfélébb
meghajtóinkat betölthetõ operációs rendszer után. A gépünk
felépítésétõl függõen ennek ezeregy variánsa lehet,
beleértve a ZIP vagy LS-120 drive-ról való töltést is (persze ha ezt
támogatja a BIOS). A felhasználók többsége az A, C beállítást
használja, aminek eredményeképpen a BIOS elõször az A
meghajtóban keres rendszerlemezt, majd a merevlemezen. Bár csupán egy másodperc
ez a mûvelet, sokaknak ez is csak egy felesleges idõpocsékolás,
ezért nekik jól jöhet a C, A variáció lehetõsége is.

+
Bootup CPU Speed

Még ma is sok ház van forgalomban, mely tartalmaz egy Turbo
kapcsolót az elején, amivel visszavehettük a processzor sebességét Low
állás esetében. Ennek BIOS-beli megfelelõje ez az opció, amit
természetesen célszerû High-on tartani, az ellenkezõ
megoldással pedig csak akkor kísérletezni, ha valami baj lenne a
rendszer mûködésével.

+
External Cache Memory

Napjaink legtöbb rendszere tartalmaz másodszintû gyorsítótárat,
így a felhasználók többségének ezt érdemes bekapcsolnia (kivéve például
az Intel nem A-jelû Celeron 266 és 300 processzorait). Gyakori
probléma, hogy a felhasználónak van ugyan L2 cache memóriája, viszont
ez az opció ki van kapcsolva, ami ahhoz vezet, hogy a gép érezhetõen
lassabban dolgozik, mint amennyire képes lenne. Persze ha nincs másodszintû
gyorsítótárunk, akkor kapcsoljuk ki, mert ha ennek ellenére aktiváljuk,
akkor ez a rendszer leállásához vezethet.

+
Internal Cache Memory

(De)aktiválja a CPU elsõszintû gyorsítótárát. A legtöbb
modern processzor, kezdve a 486-osoktól, rendelkezik ilyennel. Ha ennél
régebbi processzorunk van, amin esetleg nincs ilyen, akkor hagyjuk
kikapcsolva (ám ez megint csak egyike azoknak a lehetõségeknek,
melyeknek napjainkban már nem sok hasznuk van).

+
Fast Gate A20 Option

Az A20 az extended, azaz kibõvített memória elsõ 64KB-jára
utal, amit high memory area-ként ismerhetünk. Eme opció szabályozza,
hogy ezt a kis tartományt használja-e a rendszer az 1MB fölötti tárterület
kezelésére. A régebbi PC-kben általában a billentyûzet-vezérlõ
chip látta el ezt a feladatot. A nagyobb teljesítmény érdekében
azonban érdemes ezt a funkcót aktiválni.

?
Turbo Switch

A Bootup CPU Speed-nél emlegetett jellegzetes kapcsoló, melyet az
újabb házakon már elhagynak, illetve ATX-eseknél a Sleep-pel
helyettesítik. A legtöbb rendszeren érdemes használaton kívül
helyezni a Disable révén.

+
Shadow Memory Cacheable

Legyen Enable a nagyobb teljesítmény kedvéért. Ez a BIOS kódját
a rendszer memóriájába másolja a gyorsabb elérés érdekében. Ha
viszont valami problémát érzékelünk ezáltal, kapcsoljuk ki.

+
Video ROM Shadow

Ugyancsak ajánlott az Enable. Célja hasonló az elõzõhöz:
a videókártya ROM kódját másolja a gyorsabban elérhetõ
RAM-ba.

?
Adapter ROM Shadow...

...a vége valamilyen memóriacím-tartomány. Ez vezérli, hogy az elõzõ
két opcióhoz hasonló módon a BIOS átmásolja-e az akármelyik kiegészítõ
kártya által használt ROM-ot a rendszer memóriájába a gyorsabb hozzáférésért.
Mivel azonban ennek megítéléséhez tudnunk kell, hogy melyik kártya
mely memóriacímeket használja, ajánlott kikapcsolni.

 

 

A
chipset memória-frissítési beállításai

?
Automatic Configuration

A legkönnyebb megoldás. A BIOS az alábbi beállítások egy jó részét
elvégzi a felhasználó helyett.

+
Slow Refresh

Ez lehetõvé teszi, hogy a memória-frissítési ciklus ritkábban
kerüljön végrehajtásra, emígyen gyorsítva a rendszer sebességét és
csökkentve áramfelvételét. Az Enabled ezért ajánlott, de
persze csak ha a memóriamodul támogatja.

+
Concurrent Refresh

Aktiválása révén egyidejûleg olvashat/írhat a processzor a memóriából/-ba
és ezzel párhuzamosan megtörténhet a memória tartalmának frissítése
is. A nagyobb teljesítmény kedvéért éljünk a lehetõséggel.

+
Burst Refresh

Egyidõben több memória-frissítést is elvégez.

+
DRAM Burst At Four Refresh

A memóriát négyes burst-ökben frissíti.

+
High-Speed Refresh

Ha a memória támogatja, ez gyorsabb frissítési ciklusokat tesz lehetõvé.

?
Staggered Refresh

A frissítés ennek révén memóriabankonként történik, vagyis egymás
után, tehát nem egyidejûleg. Ez csökkenti az áramfelvételt, de
a sebességet is.

+
Decoupled Refresh

A kérdés, hogy az ISA busz ás a memória frissítése külön-külön történjék-e.
Minthogy at ISA busz frissítése tovább tart (több idõt igényel),
ezért eme opció aktivilása könnyíthet egy kicsit a helyzeten.

+
Refresh Value

Minél alacsonyabb, annál jobb.

+
Read Wait States

Mithogy a CPU általában gyorsabb, mint a memória, a wait states
beállítást arra használják, hogy a memóriát összhangba hozzák a
sebesebb processzorral, így megakadályozva a paritáshibákat (azaz a
CPU ne kérhesse gyorsabban az adatokat, mint azokat a memória ki tudná
szolgáltatni). Minél alacsonyabb ez az érték, annál gyorsabb a
rendszer.

+
Write Wait States

Ugyanaz áll rá, mint az elõbbire, csak itt az írásra vonatkozóan.
Sok esetben ezt a két opciót egy beállításba kombinálják, amit DRAM
Wait State-nek hívnak.

-
CAS Timing Delay

Alapbeállításban általában ez le van tiltva (magyarán ne legyen késleltetés).
A CAS a Column Access Strobe rövidítése. A DRAM
ugyanis sorokba és oszlopoba szervezõdik. Valamennyi részét (területét)
impulzusok révén érhetjük el. Amikor a CPU egy memória-hozzáférést
végez el, aktiválja a RAS-t (Row Access Strobe),
hogy megtalálja a sort, amelyik a keresett adatot tartalmazza. Ezután a
CAS meghatározza az oszlopot is, ezáltal konkretizálva az igényelt
adat helyét. A RAS sebessége megegyezik a chip sebességével, míg a
CAS sebessége a RAS sebességének a fele.

 

 

Busz-beállítások

?
AT Bus Clock Selection

Ez határozza meg azt az osztót, amit a CPU órajelére alkalmazva a BIOS
megadja az ISA/EISA busz sebességét, méghozzá CLK/x formában, ahol
"x" az osztó. A CPU órajele konkrétan a CPU frekvenciája, de
nem a belsõ, hanem a külsõ frekvencia, magyarán az a szám,
amit megszoroz a processzor, hogy megkapja a tényleges mûködési
sebességét. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha például a Pentium
100 úgy kapja meg a 100 Mhz-et, hogy kettõvel szorozza az
50Mhz-et, akkor a CLK/x azt adja meg, hogy az 50Mhz-et mennyivel osztja el
a BIOS. A legjobb ebben a beállításban egyébként az, hogy az újabb
alaplapok már mind elvégzik maguk ezt a beállítást.

?
ISA Bus Speed

Ugyanaz, mint az elõzõ, csak a PCI-ra vonatkozóan.

+
Wait States

Valahányszor valami történik
az AT buszon, ez megadja, hogy mennyit várakozzon a gép a mûvelettel.
Ez, hasonlóan a memóriánál említett beállításhoz, a régebbi ISA kártyákat
segíti, hogy hibátlanul mûködhessenek a gyorsabb rendszerekben.
Termésteresen minél alacsonyabb az érték, annál jobb.

+
Fast AT Cycle

Kapcsoljuk be, hogy picit nagyobb teljesítményre ösztökéljük az ISA
kártyákat, különösen videókártya esetén.

?
ISA IRQ

Megadja a PCI kártyáknak, hogy az ISA kártyák mely IRQ-kat használják,
így lehetõvé téve, hogy ne egyazon megszakításra üljenek,
hanem keressenek maguknak mást. Ezt általában a plug-and-play operációs
rendszerek tudják jól kihasználni.

-
Memory Remapping

+
DMA Wait States

...mennyit várakozzon a gép, mielõtt a DMA-t használja. Minél
alacsonyabb az érték, annál jobb.

 

 

Cache
beállítások

+
Cache Read Option

Még az SRAM is használ wait state-eket. Ez az opció meghatározza, hogy
mennyi órajel szükség négy 32 bites word feltöltésére a CPU belsõ
gyorsítótárába. Ezt általában a "clocks per word" elnevezéssel
illetik. Általában az m-n-n-n formában adják meg, és korlátot csak
az szab, hogy a CPU milyen burst módot támogat. A legelterjedtebb a
2-1-1-1, a 3-1-1-1 vagy a 3-2-2-2. Minél alacsonyabb, annál jobb. A
4-1-1-1 már jó.

+
Fast Cache Read/Write

Kapcsoljuk be, ha két cache memóriabankunk van, 64K vagy 256K.

+
Cache Wait States

Mit minden wait state esetében: az alacsonyabb érték a gyorsabb. A
legjobb a nulla. 33Mhz feletti buszsebességeknél esetleg szükség lehet
rá, hogy 1-re állítsuk.

+
Tag RAM Includes Dirty

Aktivilásáa növeli a teljesítményt, minthogy a cache RAM tartalma
egyszerûen felülításra kerül, ahelyett, hogy felcserélõdne.

 

 

Integrated
Peripherals

Ebben a részben találhatók
meg azon opciók, melyek a számítógép legkülönfélébb portjait irányítják,
beleértve a soros, párhuzamos és IDE portokat.

+
IDE HDD Block Mode

Ajánlott bekapcsolni. Lehetõvé teszi a multi-szektoros adatátviteleket.

?
Primary PIO

Eme funkció révén az IDE meghajtó egyidejûleg több szektort is
képes átvinni. Erre több mód is van.

·        
Mode 0: egyidejûleg egy szektort;

·        
Mode 1: ?

·        
Mode 2: a szektorok átvitele egy szimpla burst-ben történik;

·        
Mode 3: 32 bites utasítások, legfeljebb 11.1MB másodpercenkénti
adatátvitel;

·        
Mode 4: maximum 16.7MB/másodperces adatátvitel;

·        
Mode 5: 20MB/másodperces adatátvitelt.

Napjaink
meghajtóinál már általánosnak tekinthetõ a Mode 4. Azonban
ezzel sokszor nem is kell törõdnünk, hisz a legtöbb BIOS-nak van
egy automatikus beállítása, amikor is maga állapítja meg a legjobb
megoldást. A megfelelõ módot egyébként egyenként, mindegyik
drive-ra meg kell adni (akár így, akár úgy), beleértve a primary
master és slave valamint a secondary master és slave meghajtókat.

?
IDE DMA

Állítsuk Auto-ra. Ha biztosak vagyunk benne, hogy a winchesterünk
UDMA-kompatibilis, akkor nyugodtan válasszuk az Enabled-et.

?
On-Chip PCI IDE

Aktiválhatjuk és kikapcsolhatjuk az alaplapra integrált IDE vezérlõt.

?
SMART

Néhány BIOS felajánlja ezt a lehetõséget, hogy magunk dönthessük
el, élni akarunk-e a merevlemez SMART képességeivel vagy nem. A SMART a
Self Monitoring Analysis and Reporting Technology
rövidítése. Arra szokták használni, hogy detektálja és értesítsen
a fenyegetõ lemezhibákról. Néhány felhasználói program
ugyanezt a technológiát használja a merevlemez ellenõrzésekor
(vigyázat! - nem minden winchester rendelkezik ilyen képességekkel).

?
USB Controller

Ki-és bekapcsolhatjuk az alaplapra integrált USB-vezérlõt.

?
FDD-vezérlõ

Ki-és bekapcsolhatjuk az alaplapra integrált floppy-vezérlõt.

?
Serial Port

Deaktiválhatjuk a soros portot, illetve megadhatjuk a hozzá tartozó IRQ
és DMA címet.

?
Parallel Port

Ugyanaz áll rá, mint a soros portra, csakhogy ehhez tartozhat még egy másik
beállítás is (Parallel Port Mode), ami lehet SPP, EPP/SPP, ECP vagy
ECP/EPP. Ajánlott az ECP, EPP vagy ECP/EPP beállítás, ami magas adatátviteli
sebességet ígér a porton át, illetve megadja a kétirányú adatátvitel
lehetõségét. Ezzel azonban bánjunk óvatosan, mert régebbi
nyomtatók esetében ez problémát okozhat és elképzelhetõ, hogy
csak össze-vissza karakterek kerülnek a papírra; ez esetben maradjunk
meg a - ha lassabban is, de - biztosabban mûködõ SPP.

 

 

Power
Management

A "Green PC"
specifikációnak megfelelõ PC-kben található egy ilyen szekciót
a BIOS-ban, melynek révén szabályozhatjuk a különbözõ
energiatakarékos üzemmódokat. Ezt három oldalról érhetjük el: az
APM (Advanced Power Management) szabványt az Intel és a Microsoft
alkotta meg, az ATA (AT Attachment) az IDE meghajtók kezelésére
szolgál, míg a DPMS (Display Power Management Signaling)
a monitor és a videókártya kikapcsolására képes.

?
Power Management

Az energiatakarékosság szintje állítható be. Kapcsoljuk ki, ha egyáltalán
nincs szükségünk rá. Egyébiránt választhatunk az elõre beállított
minimum és maximum lehetõségek között, vagy dönthetünk a User
Define mellett, ahol szabad kezet kapunk.

?
PM by APM

Az APM-féle energiatakarékosság ki-és bekapcsolása.

?
Video Off

A DPMS ki-és bekapcsolása.

?
PM Timers

Megadhatjuk, mennyit várjon a PC, mielõtt elkezdi lekapcsolgatni
az egységeit. Ha akarjuk, kikapcsoljuk, egyébiránt beállíthatjuk a várakozási
idõt különbözõ esetekben (merevlemez lekapcsolása, doze
mode, suspend mode, stb.).

?
Soft-On By Power BTTN

Azt szabályozza, hogy a power gomb megnyomása után azonnal kikapcsoljon
a gép, vagy csak pár másodperces késleltetést követõen.

 

 

A
flash BIOS

A
flash BIOS-ok lehetõvé teszik, hogy szoftveresen átégethetõ
legyen a tartalmuk. Ha új hardvereszköz jelenik meg és a BIOS nem támogatja
azt, a gép nem tudja kezelni, mivel nincs megszakítás, amit ehhez meghívhat.
Régebben emiatt az egész chipet ki kellett cserélni, EEPROM vagy flash
BIOS esetében azonban ez DOS parancssorból megoldható. A frissítéseket
a jobb alaplapgyártók rendszeresen biztosítják, amennyiben azonban márkátlan
termékkel rendelkezünk, amelyhez nincs update, a chip azonban flash, még
van remény (lásd alább).

A
frissítésre számos okunk lehet. Régebben például problémát
jelentett, hogy az 528 Mb-nál nagyobb merevlemez kezeléséhez hiányzott
a BIOS-ból az LBA (Logical Block Addressing) támogatás, így szoftveres
driverekkel kellett megoldani, hogy teljesen ki lehessen használni a
winchestert. A Plug and Play Windows 95/98-as, tökéletes támogatásához
is feltétlenül szükséges volt az update, de a kisebb hibajavítások
és az új beállítások is jó okot biztosíthatnak (például bootolás
CD-rõl vagy SCSI egységrõl illetve újabban a 120 MB-os
floppyikról, stb.)

 

Hogyan
ismerjük fel a flash BIOS-t?

A
legegyszerûbb és legáltalánosabb megközelítésben: minden BIOS
chip, amin tapintható egy kör alakú mélyedés, az flash. Ha azonban
biztosak akarunk lenni a dolgunkban vagy netalántán EEPROM chip van a gépben,
járjunk el az alábbiak szerint.

Nyissuk
fel a gépet és a 28 vagy 32 tûs BIOS chiprõl szedjük le a
márkajelzést tartalmazó matricát. A chip felületén a következõ
jelölések lehetnek:

·        
28Fxxx - 12 voltos flash memória;

·        
29Cxxx - 5 voltos flash memória;

·        
29LVxxx - 3 voltos Flash memória (ritka);

·        
28Cxxx - EEPROM (hasonló a flash memóriához);

·        
27Cxxx - mélyedéssel: EPROM: csak olvasható, programozó
kell az írásához és UV a törléséhez;

·        
PH29EE010: SST ROM chip - flash memória;

·        
29EE011 - Winbond chip - 5 voltos flash memória;

·        
29C010 - Atmel chip - 5 voltos flash memória;

Minden
egyéb BIOS, amin nincs mélyedés és jelzése nem 28-cal vagy 29-cel
kezdodik, valószínûleg nem flash.

Ha
nincs BIOS-frissítés az alaplaphoz...

Rengeteg
alaplap van a piacon, amelyik támogatás nélküli, noname termékként
kerül a boltokba. Ezek között elég sok az olyan, mely mindezek ellenére
ugyanolyan jó normál körülmények közt, mint a márkás változatok,
sõt elõfordul, hogy a túlhajtás éppúgy muködik. BIOS
frissítés hiányában azonban az újonan megjelenõ termékeket
(elsõsorban processzorokat) nem képesek azonosítani, így
lehetetlenné válik a továbbfejlesztés. Az is problémát jelenthet, ha
az aktuális BIOS bugos (pl. gyárilag be van kapcsolva a Boot Virus
Warning, de a setup nem ad lehetõséget a kiiktatására).

Szerencsére
jó eséllyel átléphetõ a probléma egy másik alaplapgyártótól
származó BIOS frissítéssel. Ezesetben azonban nagyon körültekintõnek
és óvatosnak kell lennünk. Néhány fontos szabályt be kell tartanunk
az új BIOS kiválasztásakor... A frissítés eredetileg készüljön
olyan alaplaphoz, melynek minimum a chipsete és az I/O chipe megegyezik a
miénkkel. Természetesen az sem elhanyagolandó szempont, hogy a BIOS márkája
(Award/AMI/MRBIOS/Phoenix) legalább egyezzen meg és ne downgrade legyen
a szándékunk...

Mire
van szükség? Elõször is egy programra, mely elvégzi a beégetést.
Award BIOS-oknál az esetek többségében jól mûködik a BIOS-gyártó
saját készítésá segédprogramja, az Award Flasher, de vannak alaplapkészítõk
(például Asus), amelyeknél csak a cég saját készítésû
szoftverét használhatjuk. A legbiztosabb megoldást a Mr. BIOS Flasher
jelenti, amely azáltal, hogy közvetlenül a BIOS chippel kommunikál,
100%-os valószínuségû sikerrel végzi el a frissítést -
egyetlen hátránya, hogy a jelenleg elérhetõ változatai csak az
Intel Triton chipsetekkel mûködnek együtt...

Még
egy fontos dolog: mindenképp tartsunk kéznél egy biztosan mûködõ
BIOS-t - leginkább az eredetit, amit könnyedén lementhetünk, mivel a
flasher programok többsége felajánlja ezt a lehetõséget
(illetve erre módot ad a MODBIN és az AMISetup is). Ha figyelembe vesszük
a fentiekben említett szempontokat, szinte kizárt, hogy olyan kárt
okozzunk, mely teljesen megakadályozza a rendszerindítást, mindazonáltal
érdemes felkészülni. Ha mégis megtörténne az elkerülhetõ,
akkor sincs veszve minden (lásd a következõ pontoz).

 

Ha
a BIOS tartalma megsérült...

Az
alábbiakban az ún. hot-swapping eljárást ismertetjük, mely rendszertõl
függetlenül, minden BIOS esetében mûködik. Egyes gyártóknál
természetesen elképzelhetõk egyéb, alternatív megoldások is.

Szerezzünk
egy mûködõ BIOS chipet. Ez nem kell, hogy kifejezetten az
adott alaplaphoz legyen készítve, mivel csak egyetlen feladatot kell ellátnia:
lehetõséget adni a gép és a DOS elindítására - az egyetlen,
amit azért vegyünk figyelembe, hogy legalább a chipset egyezzen meg és
a System BIOS cachable opció legyen bekapcsolva. Ez általában
alapbeállítás, de gyõzõdjünk meg róla biztosan. Az
utolsó, amire szükség van, az egy flash program.

Cseréljük
ki a rossz BIOS chipet a jóra és indítsuk el a gépet, töltsük be a
DOS-t floppyról. Mûködés közben (!) cseréljük vissza a BIOS
chipet - ez az esetek túlnyomó többségében mûködik, mivel a System
BIOS cacheable opciónak hála, a BIOS a memóriába van másolva
("shadowed"). Most a flash programmal frissítsük a BIOS-t,
majd indítsuk újra a gépet.

Mint
azt már említettük, ez a módszer egy általános megoldást hivatott
bemutatni, mely az esetek túlnyomó többségében mûködik. Award
BIOS-oknál elég lehet egy ISA videókártyával rendszerlemezrol
bootolni és újra elvégezni a frissítést, illetve az Intel alaplapoknál
például külön kapcsoló szolgál a hasonló problémák megoldására.

Alaplap
azonosítása

Felmerül
a kérdés: miért lehet szükség az alaplap azonosítására a BIOS segítségével?
Az ok egyszerû. Nagyon sok használt, OEM vagy más formátumú,
dokumentáció nélküli termékkel lehet találkozni (ez persze nem csak
az alaplapokra igaz). Ilyenkor igencsak nehéz meghatározni a márkát,
hiszen a kevésbé neves gyártók (hogy az abszolút noname esetekrõl
ne is szóljunk) általában nem tüntetik fel nevüket sehol (persze elõfordulhat
az is, hogy egyszerûen csak nem szeretnénk felnyitni a gépet csupán
ezen ismeret megszerzésének kedvéért). Ha viszont technikai segítségre
szorulunk, netán esedékes lenne egy új BIOS-frissítés (például az
újonan megjelenõ processzorok esetében), akkor jól jönne az
adatok pontos ismerete, hisz ma már alapnak tekinthetõ, hogy a
legjelentéktelenebb cégeknek is van egy elsõdleges (gyakran
egyetlen) információforrásként szolgáló honlapjuk. Ám még ha ennek
lehetõsége nem is áll fenn, a chipset pontos típusának ismerete
jó lehetõséget adhat egy hasonló felépítésû, rendes támogatottságot
élvezõ alaplap felkutatása, melynek BIOS-frissítése talán éppolyan
jó lesz a